Néma hűség

Miután kisírtam a szemeim, lefeküdtem a fűbe. Szétdobtam a hajam és az eget bámultam. Bárányfelhők úsztak el felettem. A szél simogatott vigaszt az arcomra. Igazán magányosnak éreztem magam. Mindkét barátomtól eltávolodtam érzelmileg, mert furán viselkedtek velem. Alfonz totálisan kinyílt, s innen már csak a hervadás várta, míg Vili bezárta a szívébe az érzelmeit és megpróbált kegyetlenül keménynek látszani. Ám nem volt az. És én mindkettőjüket féltettem. Okolhattam magam, az én hibám, hogy ide jutottak... De valóban az? Nem kértem, hogy áldozzák fel a szabadságuk és szenteljék nekem az életüket. Még visszakoztam is! Ennek ellenére valahogy mégis ide jutottunk. Virágzott az életünk a felszínen, alatta viszont rovarok rágták a gyökereinket, mely a hármunk barátságát képezte. Vili csodadobozait, faragványait árultuk, emellé a hímzéseimet, varrt ruhadarabjaimat is a kínálatra tűztük, Alfonzhoz szorgosan jártak lovagolni, tanácsot kérni. A fekete csődört még meg is akarták venni, de a szőke férfi nem adta semmi pénzért. Azt beszélték meg a fickóval, aki igényt tartott a paripára, hogy hoz hozzá egy kancát fedeztetni. Már a gondolattól is kirázott a hideg, de Alfonz örömét nem vehettem el azzal, hogy fintorogtam.

Volt időm a természet ölelésében végiggondolni dolgokat. A zöld fű megnyugtatott, a kék ég biztonságot sugárzott felém. A Nap ugyan lassanként lefelé araszolt, nem zavartattam magam. Csak akkor keltem fel a fűből, amikor már fázni kezdett a derekam. A fatörzsre ültem. Roppant egyet, mire felugrottam. Egy ecsetet találtam, amit összetörtem. Igazán szomorú látvány volt. Ám ahogy jobban megfigyeltem a baleset körülményeit, az üregben, ahova beesett, egy összehajtogatott lapot találtam. Nem beesett, valószínűleg szándékosan tették oda. S az elkövető nem volt más, mint Teodor. Kis hezitálás után szétnyitottam a lapot.

"Visszaköltöztem a fába, míg újra látni nem akarsz.

Megtalálsz Montogen szívében, a szökőkútnál, vagy a Kúti mulató műcsarnokában. A szökőkútnál főleg délelőtt, a műcsarnokban hat után.

Én minden nap kész vagyok megmutatni magam.

Ha azt szeretnéd, ne várjak rád, tépd össze a papírt és tedd vissza oda, ahol találtad.

Teodor"

Cikornyás művészbetűk voltak. Minta mindet külön rajzolta volna.

Dühös lettem. Ezzel a tárlattal és a kis üzenetével akart levenni a lábamról?! Összetéptem a lapot, méghozzá igen kicsi darabokra, s beszórtam az odúba. Az ecsetet, mindkét darabját, úgy szúrtam a fába, hogy látszódjék, megtaláltam a levélkéjét és elég egyértelmű a válaszom. Valósággal trappoltam Montogen felé. Kerülővel mentem, így elkezdett leereszkedni az est. El akartam kerülni a város szívét, a szökőkúttal és a Kúti mulatóval együtt, noha azok egymásra néztek. Direkt a sötét kis utcában mentem, amin végigmenve kissé féltem. A rosszfiúk ott szoktak összegyűlni. Azok a balhés arcok, akik szabadidejükben zavarják a város rendjét, apróbb károkat okoznak, s borsot törnek a rend őreinek orra alá. Megszólítottak, de sebes léptekkel süvítettem el előttük. Kicsire húztam össze magam és imádkoztam magamban, hogy békén hagyjanak. Szerencsém volt, csak a szájukat jártatták. Megelégedtek azzal, hogy beijesztettek. Azt viszont rendesen, nem panaszkodhattak.