- Bocsáss meg. Sajnálom. Elragadtattam magam. - kérlelt a szőke férfi, de a közelembe sem jött, hiszen látta rajtam, micsoda őrült bajom van. Szeretett volna vigasztalni, nyugtatgatni, még a lovát is elengedte egy pillanatra, hátha akkor a közelembe engedem, ha nem hozza azt, de csak gyorsan kifújtam a tüdőmben maradt levegőt, amitől visszavonulót fújt. - Mit tegyek érted? - kérdezte elesetten. - Mondd el, Mili. Mit tett veled? Akarod, hogy már most móresre tanítsam?
- Nem. - nyögtem. - Menjünk haza. - préseltem ki nehézkesen magamból. A kiborulás szélén álltam, így Alfonz nem ellenkezett, intett a kezével az embereknek, hogy ne bámuljanak minket, aztán sietős léptekkel hazamentünk. Nem ült a lovára, mellettem lépdelt egész úton. Kérdezgetett, szinte már faggatott, de egy szót sem szóltam. A házat meglátva könnyezni kezdtem és hálás voltam Istennek, amiért volt egy menedék Montogenben, ahova bemenekülhettem.
Vörösödve álltam a fiúk tekintetét, melyek elkísértek, bárhova mentem. Vili némán, Alfonz néha faggatózva, máskor magában morogva figyelt, mígnem kései vacsoránk után az asztalra ütött.
- Ki ez a tejfölös szájú?! - kérdezte határozottan. Szőke haját hátradobta és olyan kérlelhetetlen képpel bámult, amennyire csak nem szégyellte. Azon gondolkodtam, megtagadjam-e a válaszadást, ám Vilin megláttam, mennyire érdekli a válaszom, így hát lemondtam a makacskodásról.
- Teodornak hívják. Nemrég költözött Montogenbe, korábban a fővárosban lakott és járta az országot. Művész, fest és rajzol elsősorban, de nem hiszem, hogy tudnék olyan művészeti ágat mondani, amiben ne találná fel magát. - kezdtem. Látva, hogy a két férfi milyen zord pillantásokkal üzent egymásnak valami számomra érthetetlent, kicsit elbizonytalanodtam. - Figyelmes és kedves fiatalember, szeret beszélgetni.
- Meg mást is szeretne szeretni. - morogta közbe Alfonz, azzal felugrott a helyéről és a hűtőhöz trappolt. Nem lépdelt, szinte döngették a padlót a lépései. Kitárta az ajtót, majd a tejet, amit elővett, rácsapta a konyhabútorra. Elképedve néztem.
- Higgadj le! Emili semmi olyat nem mondott, ami okot adna ilyen faragatlan viselkedésre. - utasította rendre őt sötétszemű barátunk.
- Tévedsz. Ez a majom behízelgi magát Milinél, aztán...
- Elhallgass! - szólt rá hangosan Vili. Megijedtem. Nagyon ritkán emelte meg a hangját, de akkor igazán nyomós ok miatt tette. Könny szökött a szemembe és a napi változások, furcsaságok, a testemmel történtek, az érzeteim felett gondolkodtam. Míg ők veszekedtek, én a magánvilágomban időztem. Aztán csend lett.
- Mili, sajnálom. Csak féltelek, tudod.
- Alfonz túllőtt a célon, de nézd el neki. Aggódunk, mert évek óta senkivel nem barátkoztál, most meg ezt a srácot másodjára kaptuk azon, hogy közelít feléd. Tudjuk, milyen félénk és törékeny vagy, ezért védelmezünk. - szónokolt Vili is. Csak felálltam az asztaltól, s jó éjszakát kívántam nekik.
Összegömbölyödtem az ágyamon és sírva fakadtam. Túl sok volt nekem ez egy napra.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése